2016. augusztus 27., szombat
Köszöntjük a Gáspárokat!
Keres Akadálymentes verzió
Felhasználói név:
Jelszó:
Bejelentkezés
2016. augusztus
Előző hónapHKSzCsPSzVKövetkező hónap
01020304050607
08091011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       

 

Magyar-litván ifjúsági szakemberek találkozója

2016. augusztus 25., csütörtök
 Az Új Nemzedék Központ a Báthory István Magyar - Litván Ifjúsági Együttműködési Alap támogatásával Közösségek a fiatalokért - eszközök, módszerek, jó gyakorlatok megosztása címmel szakmai találkozót szervez magyar és litván ifjúsági szakemberek számára.

Összebeszélünk-II. Ifjúságügyi kongresszus

2016. augusztus 24., szerda
 2014 őszén került megrendezésre az I. Ifjúságügyi Kongresszus, mert az utóbbi években az ifjúságszakmai térben nem voltak olyan találkozási alkalmak, konferenciák, amelyek szolgálhatnák egyfelől a szakmai-tudományos munícióbővítést, másfelől a szakemberek társas környezetének biztosítását.

A Miniszterelnökség pályázati felhívása fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára

2016. augusztus 17., szerda
 A Miniszterelnökség pályázatot hirdet fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjára (a továbbiakban: FKÖ Program) a közigazgatás iránt elhivatott, valamely felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban álló fogyatékos hallgatók részére.

Tánctábor Ifjúsági és felnőtt korosztálynak

2016. augusztus 15., hétfő
 Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, valamint a Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület őszi tánctábort hirdet Kiscsőszre, szeptember 14-től 17-ig. A tábor a múlt évben nagy sikert aratott cigány-magyar kulturális együttlét folytatása lesz.

Megkezdődött a regisztrációs időszak az Útravaló ösztöndíjprogramban

2016. augusztus 10., szerda
 Megkezdte működését az Útravaló ösztöndíjprogram két alprogramjához, az „Út a középiskolába” és az „Út az érettségihez” tartozó online felület, az UKIR. Július 1-jével megnyílt a regisztráció mind a mentorok, mind a feladatellátási hely adminisztrátorok számára.

Pályázati felhívás-Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzése

2016. augusztus 10., szerda
Fotó: Szűcs TamásAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázatot hirdet a roma lányok végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzésének támogatására.

Zarándoklat és imádság a gyermekáldásért

2016. augusztus 03., szerda
 A Mária Út Egyesület kezdeményezésére immáron harmadik alkalommal indulhatunk útnak az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon. Idén augusztus 27-én a Mária Út teljes útvonala elérhető lesz az érdeklődők számára.

Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat felvételi információi a 2016/17-es tanévre

2016. augusztus 03., szerda
 A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat a 2016/2017-es tanévben 5 nagyvárosban, összesen 7 szakkollégiumba várja az egyetemek, főiskolák hallgatóinak jelentkezését.

A Budapesti Református Cigány Szakkollégium felvételt hirdet!

2016. július 13., szerda
 Az idén induló Szakkollégium elsősorban olyan roma származású és/vagy hátrányos helyzetű diákok jelentkezését várja, akik szeptembertől valamelyik fővárosi egyetemen vagy főiskolán kezdik vagy folytatják tanulmányaikat.

Kézikönyv a cigánymisszióhoz

2016. július 13., szerda
 Hiánypótló, gyakorlati kézikönyvet jelentetett meg a Cigány Módszertani Kutatóközpont. A kiadvány olvasmányos, közérthető formában kíván azok segítségére lenni, akik cigányok között végzett szolgálatukhoz további ismeretekre szorulnak, vagy most kezdenének cigánymissziós szolgálatba.

TérTáncKoncert 2016

2016. június 03., péntek
Forrás: Budapesti FesztiválzenekarA Budapesti Fesztiválzenekar a tavalyi sikereken felbuzdulva idén is megrendezi nagyszabású, térítésmentes TérTáncKoncertjét a Hősök terén.

NŐK ÉS AZ INNOVÁCIÓ-konferencia

2016. június 03., péntek
 A Magyar Női Unió szeretettel várja az érdeklődőket a Nők és az innováció címmel 2016. június 14-én megrendezendő konferenciájára.

Foodbank Australia

2016. június 03., péntek
 Egy különleges gyakorlat az élelmiszerfelesleg hasznosítására, avagy Ausztrália közösségi csoportok éléskamrájának példája.

Mission Australia és a Foodbank

2016. június 03., péntek
 Mindenkinek más okok rejlenek a függetlensége elvesztése és annak visszanyerése mögött. Ez mutatja be, hogyan dolgozik a Mission Australia, egy felekezeten kívüli keresztény közösségi szolgáltató szervezet, céljuk elérésén: a hajléktalanság csökkentésén és a közösségek erősítésén Ausztrália szerte.

Roma Memorial Felsőoktatási Ösztöndíj Program (RMUSP) 2016/2017-es tanév

2016. május 03., kedd
 A Roma Oktatási Alap Ösztöndíj Program (REF ÖP vagy Program) meghirdeti a 2016-2017-es tanévre Roma Memorial Felsőoktatási Ösztöndíjprogramját (továbbiakban RMUSP).

Meghívó Balogh Tibor festőművész kiállítására

2016. április 22., péntek
 2016. április 26-án a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket Balogh Tibor festőművész kiállítására és az EtnoRom Együttes alapító tagjainak, Balog József és Künstler Ágnes zenés délutánjára.

A sport eszköz, az iskola a kiút- a Mandiner interjúja Maka Istvánnal, a monori romák fociedzőjével

2016. április 15., péntek
 Focistának készült Maka István: játszott NB2-ben, NB1 B-ben és a Magyar Roma Válogatottban is, mégis feladta az élsportot, helyette szociális munkás lett. A monori cigánytelepen élő gyerekek megsegítésére tette fel az életét. Focicsapatot kovácsolt azokból a telepi fiatalokból, akiknek a mindennapjait korábban a csavargás töltötte ki.

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei felhívásai!

2016. április 15., péntek
 A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.

Hétköznapi roma hősök Európában

2016. április 07., csütörtök
 A Roma Sajtóközpont nemzetközi partnereivel hétköznapi roma hősöket kutatott fel. Ciprusról, Csehországból, Romániából, Portugáliából és Magyarországról mutatnak be olyan embereket, akikre méltán lehetünk büszkék!

Pályázat Örökségünkért érem elismerésre

2016. március 25., péntek
 A Falvak Kultúrájáért Alapítvány pályázatot hirdet Örökségünkért érem elismerésre azon személyek számára, akik a magyar kulturális örökség megőrzése érdekében példamutatóan tevékenykednek.

Pályázati felhívás roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására

2016. március 25., péntek
 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és nevében a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal nyílt pályázatot hirdet a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.

Emlékhelyek napja 2016-fotópályázat

2016. március 16., szerda
 A Nemzeti Örökség Intézete fotópályázatot ír ki a műemlékem.hu portálon a magyarországi nemzeti és történelmi emlékhelyek, illetve az Emlékhelyek Napja bemutatása és népszerűsítése céljából. Pályázni bármelyik magyarországi nemzeti vagy történelmi emlékhelyről készített fotóval lehet, 2016. április 25. napjáig.

Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális tere nyílik március 10-én Budapesten

2016. március 09., szerda
 A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány azzal a céllal jött létre 2012-ben, hogy munkahelyteremtéssel támogassa a fogyatékossággal élő személyeket, illetve hogy felhívja a figyelmet helyzetükre.

"Nem mese ez gyermek..."- konferencia

2016. március 05., szombat
 A Magyar Mentálhigiéniás Szövetség szeretettel várja az érdeklődőket 2016. március 18-19-én Budapesten a "Nem mese ez gyermek..." című konferenciára.

Cigány fiatalokat segítő projektek

2016. február 24., szerda
A HEKS és a Magyarországi Református Egyház (MRE) megállapodásának (Országprogram 2013-2016) egyik fontos célja az MRE gyülekezetei cigány gyermekek és fiatalok között folyó szolgálatának támogatása.

Rakjuk össze, amink van! Hozd el te is közösségi programodat az idei Együttlétre!

2016. február 24., szerda
 Folytatódik a korábbi években megkezdett közösségépítő kezdeményezés a Tartóshullám Mediawave-en. Az Együttlét várja azokat a szervezeteket, csoportokat, egyéneket, akik megvalósítanák közösségalapú ötleteiket április 27. és május 1. között a komáromi Monostori Erődben.

Szent Márton útján - fényképes beszámoló

2016. február 05., péntek
MEGHÍVÓ

A Martineum Felnőttképző Akadémia szeretettel várja az érdeklődőket a 2016. február 8-án 18:00 órakor kezdődő SZENT MÁRTON ÚTJÁN című fényképes beszámoló megtekintésére. A beszámoló Szalai Attila teskándi plébános és Gedeon Tamás fotós Szombathely és Mártonhely, valamint a Szombathely és Pozsony gyalogos zarándoklatáról szól.

Helyszín: Szombathely, Martineum Felnőttképző Akadémia (9700 Szombathely, Karmelita u. 1)

Mintaadó fejlesztések Gyulajon

2016. január 12., kedd
 A Tolna megyei zsáktelepülésen, Gyulajon Fenntartható falu – önellátó falu címmel szervezett projektlátogatást a Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetsége és Gyulaj Község Önkormányzata.

INTEGROM Program-Nagyvállalati munkalehetőség roma fiatalok számára

2016. január 11., hétfő
 Az Integrom program fő célja, hogy képzett roma fiataloknak segítsen elhelyezkedni a versenyszférában, nagyvállalatoknál, elsősorban irodai, adminisztratív pozíciókban.

Koccintós túra a Mesés Hetés Zöldúton

2016. január 05., kedd
 Tizenegyedik alkalommal rendeztek Koccintós túrát Mesés Hetésben. A természetbarátok Zsitkócról indultak, majd Bödeháza-Szentistvánlakon keresztül a Hetés Barátság Parkba érkeztek meg. Mára a magyar és szlovén együttműködés egyik szimbólumává vált, hogy a határmenti települések lakói óévbúcsúztató találkozót tartanak, amelyet néhány éve egy túrával egészítettek ki.

Roma közösségek bevonása a CLLD módszer alkalmazásával

2015. november 24., kedd
 Az Autonómia Alapítvány tisztelettel meghívja Önt vagy munkaszervezetének tervezésben részt vevő kollégáját egy, a LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi Fejlesztési Stratégia előkészítő munkájához kapcsolódó műhelymunkára.

Ferencvárosi Roma Konferencia

2015. november 17., kedd
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2015. november 30-án (hétfő) szeretettel várja az érdeklődőket a Ferencvárosi Roma Konferenciára.

Akiknek a művészet volt az egyetlen lehetőség 2

2015. november 13., péntek
 Folytatjuk a mesébe illő sorsokról szóló sorozatot, amelyben hátrányos helyzettel induló, ennek ellenére sikeressé váló művészeket mutatjuk be.

Akiknek a művészet volt az egyetlen lehetőség 1

2015. november 13., péntek
 Hogy mekkora motivációt jelenthet egy szegény körülmények között tengődő gyerek számára a művészet, azt mesébe illő történetek és hollywoodi filmek sora bizonyítja. Mivel közeleg a szegénység elleni küzdelem világnapja (október 17.), kétrészes cikkünkben olyan magyar alkotókat mutatunk be, akikkel az „amerikai álom” a valóságban is megtörtént.

Pályázat roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzésére

2015. november 13., péntek
 Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzését segítő programok megvalósítására jelent meg pályázati kiírás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából. Olyan projektjavaslatokat kívánnak támogatni, melyek az iskolázottság munkaerőpiaci hasznát hangsúlyozzák és képesek preventív módon csökkenteni az iskolai lemorzsolódást.

"Hamis lenne, ha én csak cigányrózsás, szoknyás, pörköltes képet festenék"

2015. november 09., hétfő
 Balogh Tibor festő, grafikus állami gondozásban nőtt fel, felnőttként tudta meg, hogy cigány, művészetében két világot próbál ötvözni. Az első éveiről és identitása feldolgozásáról beszélgettünk.

Meghívó-Szent Márton Akadémia

2015. október 27., kedd
 A Szent Márton Programiroda, a Martineum Felnőttképző Akadémia és a Martinus Vallási és Kulturális Egyesület folytatja Szent Mártonról szóló előadássorozatáA sorozat célja, hogy kutatók és egyházi szakemberek által bepillantást nyerhessünk olyan területekre, amelyekről eddig egyáltalán nem hallottunk, vagy csak kevésbé voltunk birtokában a tudásnak.

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató kulturális tér nyílik Budapesten

2015. október 27., kedd
 Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján Budapesten, az egykori Vörösmarty mozi helyén, fogyatékossággal élő munkavállalókkal.

Női Teaház Klub 2015.10.30.

2015. október 27., kedd
 A Hodászi Roma Tájház együttműködve a Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodájával és a Czinka Panna Népfőiskolai Egyesülettel szeretettel várja a „Pántlika" nők a családi gazdálkodás stabilitásáért programsorozat második alkalmára.

Vidéki Nők Napja

2015. október 20., kedd
 Nincsenek városok vidék nélkül és egy férfi sincs nő nélkül – hirdeti a Magyar Női Unió (MNU). Minden tiszteletem a vidéki nőké, akik a nehézségek közepette is asztalunkra helyezik az ételt és harmóniában élnek a természettel – hangsúlyozta az MNU elnöke az egyesület határokon átívelő konferenciáján Kecskeméten.

A PAPI ÖLTÖZET RÉSZEI ÉS HASZNÁLATA A LITURGIÁBAN

2015. október 19., hétfő
 A papi öltözet részeiről és használatáról a liturgiában címmel tartanak előadást 2015. október 27-én a Budapest-Vári Nagyboldogasszony Főplébánia épületében.

Pályázat-nemzetközi tapasztalatcsere programban való részvételre

2015. október 19., hétfő
 Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akiket érdekel és szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja közösségszervező kezdeményezését.

Teremtett világ-Zöld enciklika a Parlamentben

2015. október 08., csütörtök
 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben „Közös otthonunk a teremtett világ” címmel, egyházi és politikai vezetők részvételével konferenciát rendezett szeptember 29-én az Országház felsőházi termében.

Reformáció 500- konferencia a Protestáns Újságírók Szövetsége szervezésében

2015. október 08., csütörtök
 Mit adott a reformáció Európának és a nagyvilágnak? – erre a kérdésre keresi a választ az a konferencia, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulójára készülve szervez a Protestáns Újságírók Szövetsége október 17-én Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dísztermében (VIII. Reviczky u. 4.) 9 és 17 óra között.

Út a felsőfokú szakképesítéshez ösztöndíj

2015. október 01., csütörtök
Pályázatot hirdet az Emberi Erőforrás Minisztériuma a felsőfokú szakképzésben résztvevők részére a 2015/2016-os tanévre.

A halálra táncoltatott lány - Holokauszt táncballada

2015. október 01., csütörtök
 Szeretettel várjuk 2015. október 7-én 18:00 órától a Halálra táncoltatott lány-Holokauszt táncballadára az Országos Idegennyelvű Könyvtárba!

Konferencia a vidéki nőkről, nem csak nőknek. Ünnepeld velünk a Vidéki Nők Nemzetközi Napját!

2015. szeptember 30., szerda
 Tisztelettel meghívjuk a Magyar Női Unió “Gyümölcshozó nők-termékeny együttműködés” című konferenciájára, amely a vidéki nők kihívásairól és lehetőségeiről szól.
Természetesen a férfiak megjelenésére és véleményére ugyanúgy számítunk, mint a hölgyekére!

Magas szakmai kitüntetés az állami ünnepen

2015. augusztus 26., szerda
 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár dísztermében 2015. augusztus 19-én, nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetéseket adtak át. A Herman Ottó Intézet igazgatója, Wayda Imréné Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át.

Ability Park a Szigeten

2015. augusztus 17., hétfő
 Az Ability Park a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. Céljuk, hogy a látás-,hallás- és mozgássérült, autista és értelmi fogyatékos animátorok által bemutatott játékokkal segítsék a fogyatékos személyek beilleszkedését és elfogadását, mindenekelőtt pedig tartalmas és örömteli élményt nyújtsanak mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára akarja tenni képességeit!

Szociális munkás képzés Veszprémben

2015. augusztus 13., csütörtök
 Munkaerő-piaci esélyeik növelése érdekében a leghátrányosabb helyzetű csoportok számára kezdődött szociális munkás képzés Veszprémben. A képzésben a Herman Ottó Intézet is részt vett.

Egy cigány se mondjon le az álmairól

2015. augusztus 10., hétfő
Biológusdoktor, egyetemi adjunktus, az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa. Dr. Kiss (Orsós) Zsuzsanna a Tolna megyei Németkérről indult el megvalósítani az álmait.

Pályázat cigány fiatalokat segítő projektekre

2015. augusztus 10., hétfő
Pályázat cigánygyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését, felzárkózását és készségfejlesztését szolgáló projektekre (2014-2016).

Pályázati felhívás ismételt kiírása a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T) munkájában roma közösségek képviseletére

2015. augusztus 09., vasárnap
Roma Koordinációs Tanács (ROK-T) létrehozásáról szóló 1102/2011. (IV. 15.) Korm. határozat 14. pontjának megfelelően a www.romagov.kormany.hu weboldalon 2015. május 15-én meghirdetésre került a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T) munkájában roma közösségek képviseletére c. pályázati felhívás. A felhívásra nem érkezett a Kormányhatározat 4. pontjának megfelelő számú, érdemi bírálatra bocsájtható pályázat.

A tehetség kincs! Nyilas Misi Ösztöndíj Program

2015. július 22., szerda
 A tehetség kincs! Nyilas Misi Ösztöndíj Programunkkal tehetséges, ám rászoruló gyermekeket támogatunk. Tudjuk, hogy a tehetség kibontakoztatásához nemcsak kitartó, szorgalmas munkára, de szerencsére és segítségre is szükség van.

Világok közt - film a genfi diákról, Balogh Róbertről

2015. július 01., szerda
 Mi történt a küzdeni tudó, vidám Balogh Róberttel azóta, hogy tavaly lelkésszé szentelték? Genfi tanulmányairól beszél a köztévé kamerája előtt.

A Czinka Panna Népfőiskola Egyesület Önkéntes Napja Monoron

2015. január 14., szerda
 A Czinka Panna Népfőiskola Egyesület tagjai 2014. december 19. napján karácsonyi programot szerveztek a Monori Gyermekotthonban élő gyermekek számára.

Hajrá magyar termék!

2014. április 23., szerda
 A szaktárca és a NAKVI célja a helyi termelők támogatása és a magyar termékek népszerűsítése.

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAKVI célja a helyi termelők támogatása és a magyar termékek népszerűsítése.

Projekteken dolgoznak a Vidékfejlesztő Roma Fiatalok (2014. április 18-19)

2014. április 21., hétfő
2014. április 18. pénteken a Czinka Panna Ösztöndíjprogram soronkövetkező találkozó első napján a központi téma a projektgenerálás volt, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy hónap alatt átadott ismeretek valamint szakmai tanulmányutak tapasztalatai alapján milyen saját vagy kiscsoportos projektet tudnak a fiatalok elképelni az ösztöndíjprogram kézzel fogható eredményeként.

Miniszteri elismerés a NAKVI munkatársának

2013. augusztus 24., szombat
Budinszki IstvánMiniszteri Elismerő Oklevelet kapott Budinszki István, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet munkatársa augusztus 20. alkalmából az IKSZT-program érdekében végzett munkájáért.

Melinda álma

2013. július 09., kedd
 Rézműves Melindának sikerült az, ami a cigányok közül addig szinte senkinek a falujában: diplomát szerzett Budapesten, néprajzkutató lett, elvégezte a Pécsi Tudományegyetem doktori iskoláját, és megalapította az ország első roma tájházát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon.

Az első cigány lakásétterem Budapesten

2012. december 11., kedd
 A ferencvárosi Romani Platniban heti egy-két vacsorát rendeznek és minden alkalommal telt ház van.

Elismerések a Szociális Munka Napján

2012. november 12., hétfő
Szociális munka napja november 12.Vannak, akik egész évben csendben, elhivatottan dolgoznak az elesettekért, a fogyatékosokért, a szegényekért, de van egy nap a naptárban, amikor őket ünnepeljük: november 12. világszerte a Szociális Munka Napja. A városházán tartott bensőséges ünnepségen ez alkalomból átadták a Dr. Adorján Ildikó díjat. A rendezvényen részt vett dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott is.

Új brüsszeli iroda segít a magyar K+F szektornak

2012. október 03., szerda
"H4-HunOR" néven új képviseleti irodát nyit hétfőn Brüsszelben a Közigazgatás és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., azzal a céllal, hogy segítse a megyéket és a magyar kutatási-fejlesztési-innovációs szektort az uniós források lehívásában.

Közel fél milliárd forint támogatás a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztésére

2012. október 03., szerda
Az emberi erőforrások minisztere 477 millió forint állami támogatás odaítéléséről döntött a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) gyermekek és tanulók fejlesztéséhez.

Változatlanul kiemelt támogatás a hajléktalanoknak

2012. október 03., szerda
A hajléktalanokat segítő utcai szolgálatok támogatásával együtt a kormány 2012-ben több mint 8,2 milliárd forintot fordít a hajléktalan emberek ellátására. Ez több szinten valósul meg, többek között a hajléktalanok ápoló-gondozó otthonai, nappali ellátást nyújtó intézmények sora, átmeneti szállások és rehabilitációs intézmények kapnak költségvetési támogatást.

Gyakornoki program fogyatékkal élő személyek számára az Európai Parlament titkárságán

2012. október 02., kedd
Az Európai Parlament hozzájárul az esélyegyenlőség előmozdításához, és szorgalmazza az esélyegyenlőség gyakornoki programokban történő alkalmazását a fogyatékkal élő férfiak és nők esetében. 2006-ban az Európai Parlament külön gyakornoki programot indított a fogyatékkal élő személyek számára. Ez a program, mint ahogy azt a fogyatékkal élők foglalkoztatásáról szóló helyes gyakorlat kódexének 4. cikke megállapítja, pozitív lépésnek számít.

Fülöp Attila lett a fogyatékosságügyi miniszteri biztos utódja

2012. október 02., kedd
Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár lett Bernáth Ildikó korábbi fogyatékosságügyi miniszteri biztos utódja - tájékoztatott az emberierőforrás-miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszában. Balog Zoltánt az LMP-s Szabó Tímea és Szél Bernadett kérdezte arról, hogy lesz-e utódja Bernáth Ildikónak, és ha igen, ki.

Az Integrációs Pedagógiai Rendszert több mint 4 milliárd forinttal támogatja a kormány

2012. október 01., hétfő
Október 19-ig pályázhatnak esélyegyenlőségi támogatásra az oktatási intézmények az emberi erőforrások miniszterének a Magyar Közlöny legfrissebb (128-as) számában megjelent rendelete szerint. A 4,22 Milliárd forintos hazai forrásból finanszírozott IPR-támogatásból az intézmények a korábbi tanévekben már megkezdett oktatási, nevelési, integrációs és esélyegyenlőséget szolgáló programjaikat folytathatják.

Közlemény a Lakhatás Világnapja alkalmából

2012. október 01., hétfő
Az ENSZ Emberi Települések Központja, azaz az ENSZ Habitat kezdeményezésére október első hétfőjét a lakhatási szegénység elleni küzdelem világnapjaként tartjuk számon. Közlemény.

Több mint 180 millió forinttal támogatja a Kormány a Biztos Kezdet Gyerekházakat

2012. október 01., hétfő
Most első alkalommal támogatja a Kormány központi költségvetésből a koragyerekkori esélyteremtésben kulcsfontosságú Biztos Kezdet Gyerekházakat. Az új támogatási lehetőséggel azok az önkormányzatok élhetnek, akik már működtettek korábban ilyen intézményeket, ám uniós finanszírozásuk lejárt. Közlemény.

A sikeres felzárkózáshoz a hátrányos helyzetűek egészségi állapotát is javítani kell

2012. szeptember 28., péntek
A társadalmi felzárkózás az egészségügy szakterületén elnevezésű workshopot rendezett az ÁROP-1.1.9-2011-2011-0001 kiemelt projekt szeptember 26-án. A kiemelt projektet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága valósítja meg az Új Széchenyi Terv keretein belül, uniós támogatással. Az esemény a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiához kapcsolódó, egészségügy területéről kiválasztott három jó gyakorlat megismerésére és megvitatására adott lehetőséget a szakembereknek.

A roma holokausztra és az oktatásra összpontosít a RIÉP horvát elnökségének idején

2012. szeptember 28., péntek
A roma holokauszt kutatására és az oktatásra, azon belül is a fiatalok felkarolására helyeződik a hangsúly a nemzetközi Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) horvát elnökségének idején; Magyarország mindkét témát üdvözli, mindkettőben érintett - nyilatkozta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek hétfőn Zágrábban, a nemzetközi program irányító testületének plenáris ülése után.

Átadták az Idősbarát önkormányzat díjakat

2012. szeptember 25., kedd
Görbeháza, Gyula, Kerekegyháza, Miskolc, Szolnok és Vászoly kapta meg idén az Idősbarát önkormányzat díjat; az elismerést minden évben azok a települések nyerhetik el, melyek a legtöbbet tették az ott élő idősek anyagi, fizikai, lelki egészségéért, aktivitásuk megőrzéséért.

A nők munkába segítése a munkaadók és a társadalom érdeke is

2012. szeptember 17., hétfő
Nők a nemzetgazdaságban címmel rendeztek egész napos konferenciát Hódmezővásárhelyen. Dr. Kószó Péter alpolgármester a konferencia résztvevőit köszöntve kijelentette: a gyermekvállalást növeli, ha a nők a szülést követően részmunkaidőben munkába tudnak állni.

London 2012: fantasztikus bravúr, győzelem az oroszok ellen!

2012. szeptember 06., csütörtök
Szenzációs bravúrt ért el a Berecki Dezső, Csonka András összeállítású kettősünk az asztalitenisztorna csapatversenyében szerda este a londoni paralimpián. Késő estébe nyúló drámai összecsapáson a mieink 3-2-re nyertek a sokkal esélyesebb oroszok ellen, és bejutottak a negyeddöntőbe!

London 2012: Tóth Tamás ezüst-, Biacsi Ilona bronzérmes

2012. szeptember 06., csütörtök
Folytatták az éremtermelést a magyarok a londoni paralimpián. Az 50 méteres gyorsúszás döntőjében Tóth Tamás a második helyen végzett, míg az 1500 méteres síkfutás fináléjában Biacsi Ilona harmadik lett.

London 2012: Krajnyák Zsuzsanna ezüstérmes

2012. szeptember 06., csütörtök
Krajnyák Zsuzsanna a keddi, tőrben szerzett bronzérme után szerdán párbajtőrben ezüstérmes lett a női vívók versenyében a londoni paralimpián.

A Polgár Alapítvány futball tehetségmentő programja

2012. szeptember 05., szerda
 A Polgár Alapítvány az Esélyekért futball tehetségkutató programjának célja, hogy lehetőséget biztosítson olyan tehetséges, hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok számára, akik szeretnének a futballal komolyan foglalkozni, de nincs módjuk igénybe venni olyan sportklub vagy sportegyesület szolgáltatásait, amelyek elengedhetetlenül szükségesek tehetségük kibontakoztatásához, a futballkarrier kiépítéséhez.

Szűcs Tamás: a romák társadalmi integrációjában fontos szerepe van az integrált oktatásnak

2012. szeptember 05., szerda
 A romák társadalmi integrációjához az integrált oktatás fejlesztésére és a foglalkoztatásban nyitottabb megközelítésre van szükség, ehhez az uniós romastratégia és a tagállamok keretstratégiái nyújthatnak megoldást - hangsúlyozta az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezetője Budapesten.

Egy ezüst és két bronz a magyar vívótermés a paralimpián

2012. szeptember 05., szerda
 A kerekesszékes vívó Dani Gyöngyi ezüst-, Krajnyák Zsuzsa és Osváth Richárd bronzérmet nyert a tőrözők egyéni küzdelmében kedden a londoni paralimpián.

Paralimpia: Osváth Richárdnak is megvan a bronzérem

2012. szeptember 04., kedd
 Az erdélyi magyar Osváth Richárd a dobogó legalsó fokára állhat fel a londoni paralimpián.

Paralimpia: Sors Tamás ezüstérmes 400m gyorson!!!

2012. szeptember 04., kedd
 Sors Tamás hatalmas egyéni csúccsal ezüstérmet nyert kedden a 400 méteres gyorsúszásban a londoni paralimpián.

Pálos Péter aranyérmes a paralimpián

2012. szeptember 03., hétfő
Az asztaliteniszező Pálos Péter aranyérmet nyert hétfőn a londoni paralimpián.

Paralimpia: megvan a második érem!

2012. szeptember 01., szombat
Szabó Nikoletta szerzett bronzérmet szerzett a látássérült cselgáncsozók -77kg-os súlycsoportjában.

Kísérleti projekt indul Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrált munkanélkülieknek

2012. augusztus 31., péntek
A Győr-Moson-Sopron megyében és környékén működő, ipari vállalkozások már nem tudnak megfelelő minőségű tudással rendelkező szakmunkást találni a helyi munkaerőpiacon. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Nógrádban sokan keresnek állást olyan képzettséggel, amelyre náluk igény lenne – adták hírül egy a Győrben tartott minapi sajtótájékoztatón.

London 2012: Sors Tamás megint paralimpiai bajnok!

2012. augusztus 31., péntek
Sors Tamás fantasztikus versenyen, izgalmas befutó után ismét paralimpiai aranyérmes 100 m pillangón a londoni nyári játékok első napján. A 21 éves pécsi úszó 59.54 másodperccel győzött, ugyanebben a futamban Tóth Tamás hetedik lett. A másik magyar döntős, Engelhardt Katalin 50 m gyorson a hatodik helyet szerezte meg.

Fogyatékossággal élők működtetnek egy éttermet Szekszárdon

2012. augusztus 29., szerda
 A Kék Madár Alapítvány 2007-ben nyitotta meg ezt a különleges éttermet. Az alapítvány speciális munkaerő-piaci szolgáltatásokkal segíti a fogyatékossággal élőket Tolna megyében – hogy azzá válhassanak, akivé szeretnének: a társadalom megbecsült, hasznos tagjává. Ennek érdekében működteti társadalmi vállalkozását, az Ízlelő családbarát éttermet.

Paralimpia 2012: különleges bélyegek a rajtra

2012. augusztus 23., csütörtök
 Ez az első alkalom, hogy házigazda ország saját bélyeget nyomtat a fogyatékkal élők seregszemléjének tiszteletére - hívta fel a figyelmet a keddi bejelentés alkalmával a Royal Mail.

2012. évi nyári paralimpiai játékok

2012. augusztus 23., csütörtök
 Egyszerre négy brit hegycsúcson lobbant fel szerdán az egy hét múlva augusztus 29.-én kezdődő londoni paralimpia lángja. Az angliai Scafell Pike-on, a walesi Snowdonon, a skóciai Ben Nevisen és az észak-írországi Slieve Donardon cserkészek, hegyivezetők és fogyatékkal élő emberek gyújtották meg a játékok jelképét.

A jövőjüket építik a cserdiek

2011. július 08., péntek
Átadták a felújított önkormányzati boltot a Baranya megyei Cserdin. A sikeres beruházás kizárólag a sikeres helyi közfoglalkoztatásnak köszönhető. A helyiek igyekeznek példát mutatni Magyarország többi kistelepülésének.